H-3100 Salgótarján, Fő tér 5.  tel.: +36 32 310503   e-mail: info@fotoklub-nograd.hu
Galéria
   Gyerekkorában egy Pajtás fényképezőgéppel kezdett ismerkedni a fotózás rejtelmeivel. Hamarosan már az is foglalkoztatni kezdte, hogy a felvételek elkészítése után a laboratóriumi munkálatokat is önmaga csinálja. Az előhívással, másolással, majd később a nagyítással, illetve a színes képek kidolgozásával kapcsolatos ismereteket autodidakta módon sajátította el.
   Első fizetéséből egy NDK-s kisfilmes gépet, majd később egy cserélhető objektíves, tükörreflexes gépet (Zenit 3M) vásárolt, mely évtizedekig kedvenc gépe lett. Munkahelyén többször szervezett fotó- illetve dia-pályázatot. Ezzel összefüggésben került kapcsolatba a fotóklubbal, ugyanis a pályázatok zsűrizésére a klub meghatározó egyéniségeit (Koós Pál, Veres Mihály) kérte föl. Nehezen szánta rá magát a digitális fényképezésre.
   2007-ben részt vett egy megyei fotó-pályázaton, melyen képei közül kettőt is díjaztak. A pályázatot követően felújította klubtagságát s azóta aktívan részt vesz a fotó klub rendezvényein.
JANCSÁR RÓBERT  (1944)