H-3100 Salgótarján, Fő tér 5.  tel.: +36 32 310503   e-mail: info@fotoklub-nograd.hu
VERES MIHÁLY  E-MAFOSZ/G. (1934-2005)
   A fényképezéssel középiskolásként az egri fotóklubban került kapcsolatba. Salgótarjánba költözése után, 1957-ben megalakította a Salgótarjáni Fotószakkört, majd az Acélgyári Fotószakosztály tagja lett.
     1964-ben egyik alapítója, majd titkára a Nógrád megyei Fotóklubnak, egyik kezdeményezője az azóta is folyamatosan működő Fotógalériának. Meghatározó szerepet töl-tött be a MAFOSZ alapításában, melynek két cikluson át az elnöke volt.
   Fotóival 1964 óta szerepel hazai és külföldi pályázatokon. Többtucatnyi egyéni és csoportos kiállítását mutatták be bel- és külföldön. Felsőfokú fotóművészeti oktatói képesítést szerzett, tagja a Magyar Újságírók szövetségének és a Magyar Reklámszövetség Fotó Szakosztályának. 2003-ban elnyerte a MAFOSZ Aranydiplomás Fotóművésze  címet. Mind a helyi sajtóban, mind az országos szaksajtóban rendszeresen közölt írásokat.
   Nyugdíjasként fotó-elméleti munkássággal, valamint computer és fotógrafikákkal foglalkozott